Kapcsolódó írások |
2011 nyarától új hangrendszer teljesít szolgálatot a siófoki Nagystrandon. A Coke Club a Zaj Rendszerházat kereste meg a megújult szórakozóhely hangrendszerének megtervezésével.
A Coke Club menedzsmentje a Zaj Rendszerházat kereste meg azzal a feladattal, hogy az idén megújuló, átépítésre kerülő klub fő hangrendszerére dolgozzunk ki egy olyan megoldást, ami minőségi megszólalása mellett a lehető legkevésbé terheli a környezetet háttérzajjal. A felkérésnek örültünk és elfogadtuk ezt a nem kis kihívást jelentő munkát. Amint lehetett, a klub vezetésével és üzemeltetésével karöltve nekiláttunk a koncepció kialakításához és a hangdizájn körvonalazásához.
Ezek után megannyi értekezlet, beszélgetés, egyeztetés következett. Nem kevés háttérmunkát és kooperációt igényelt az egyes szakterületek (hang-fény-vetítéstechnika, elektromos kivitelezők, építőipar, stb) funkcióinak és igényeinek összehangolása. A klub gyökeresen megváltozott, a régi Beach House-t és koncepcióját teljesen elfelejtettük.
Mostantól főként elektronikus zenei események, fesztiválok adják a programok törzsét, melyeket néha egy-egy koncert is színesít. A színpad átfordult a másik oldalra, és az új funkciónak megfelelően kisebb lett. Így sokkal szebben lehet bevilágítani, a vizualizáció is jobban érvényesül, nem utolsó sorban pedig a DJ-k nem érzik magukat annyira távol a közönségüktől. A színpad átfordításának természetesen hangtechnikai okai is vannak: a lesugárzás tervezésénél figyelembe vettük az uralkodó szélirányt, Siófok elmúlt évek alatt módosult városrendezési képét, a zajjal szemben védendő pontokat.
Az új hangrendszernek tehát mind gép-, mind élőzenén helyt kell tudni állnia. A legfőbb kihívást azonban az jelentette, hogy amennyire csak lehet, növeljük a tánctéren elérhető hangnyomást úgy, hogy a környezet háttérterhelése ne nőjjön, sőt, lehetőség szerint csökkenjen.
Az Outline Butterfly rendszerének egyik legnagyobb előnye, hogy magas hangjai messzire szólnak, akár a teljes táncteret is besugározták volna. De most a csekély mértékű klubon kívüli sugárzás elérése érdekében igen erősen megdöntöttük a fürtöket, így alapjából a keverőállásig terveztük velük a lesugárzást. A látogatók nagy része a színpad köré sűrűsödik, és a színpad felé fordul, így ideális hangélményben van részük. A hátsó terület lesugárzásáért egy-egy Mantas fürt felelős, melyek csak akkor kerülnek működtetésre, ha hatalmas buli kerekedik, és a produkciót a nélkül is lehet élvezni, hogy a színpad felé fordulnánk.
A szub hangok sugárzásának megtervezése kardinális kérdés volt. Fő célunk az volt, hogy a mély hangok egy tervezett, kitüntetett irányban szóljanak csak, hangenergiájuk legnagyobb része a keverőálllásig adódjon le, és lehetőleg széltében is a klubon belül maradjanak a mélyebb frekvenciák, ne vigye őket át a víz a túlsó partra. Így egy megfelelően méretezett, kardioid szubsugárzó-rendszert valósítottunk meg (lásd a lesugárzási tervet 63 Hz-en). Az elrendezésnek köszönhetően, a színpad előtti és mögötti terület között (mintegy 10 méteren belül) 30 dB hangnyomás különbség van.
Az ellenőrző mérések igazolták a rendszer tervezésünk helyességét. A klub táncterén előző években alkalmazott 80-85 dB helyett kellemes 95-100 dB mérhető úgy, hogy a Petőfi sétány teljes hosszában a terhelés nem haladja meg az 55-60 dB-es értéket. A védendő pontokra még ennyi sem jut el. A klub területéről kilépve alig kivehető, hogy milyen zene szól bent, a sétányon korzózva pedig azt sem lehet tudni, hogy a klubban szuper hangerőn őrült bulizás folyik. Gyakorlatilag sikerült azt megvalósítani, hogy a Petőfi sétány szórakozóhelyeinek összessége nagyobb hangerőt bocsájt ki, mint az 5 000 fős klub egymaga.
A Coke Club nagyszínpadának hangtechnikája a következő rendszerelemekből áll össze:
Comments